2016 Nyári táborozások
Alapítványunk kiemelt célja a tordasi Otthonban élők részére, az intézményi lét bezártságát oldó élmények szervezése, vagy azoknak anyagi támogatása. Év közben szervezünk eseményeket, de a nyári táborok szervezése az intézmény dolgozóira hárul, az alapítványnak az a dolga, hogy anyagilag támogassa ezeket, a kirándulásokat, az önkéntesek költségeit.
Ebben az évben is a mentálos munkatársak szervezésében indultak el a nyári táborok, sok embert sikerült kimozdítani a mindennapok monotóniájából. A Velencei tó környéke, a Balaton, az Őrség, a Vértes, és az alföldi tájak is szerepeltek idén az utazások célpontjában. Sok kedves történettel, jóleső fáradsággal érkeztek haza a nyaralók. Minden táborról készült részletes beszámoló, szeretnénk a későbbiekben azokból is közzé tenni ezen a felületen. Addig is beszéljenek magukért a képek a fotógalériánkban.
-gr-