LILI

„Nehéz két mondatban megfogalmazni, ami a családunkkal történt, amikor szembesültünk vele, hogy negyedik gyerekünk úgymond nem átlaggyerek.
Tulajdonképpen ez egy folyamat volt. Rendellenes szüléssel indult. Sírósabb, anyásabb, több figyelmet igénylő baba volt, beilleszkedési gondjai voltak az óvodában, speciális kislétszámú osztályba kellett íratnunk. Felszólítottak bennünket, vigyük a gyerekpszichiátriára mert nem tud beilleszkedni még ebbe a kis létszámú közösségbe sem. A doktornőnek gyógyszer jelentette a terápiát. Na itt kezdtem el igazán lázadni. Ritalin. Olvastam róla sokmindent. De jöttek is sajnos a mellékhatások. Eljutottunk Pestre. Vadaskert. Humánusabbnak tűnt, jobbak voltak a módszereik. Három jó képességű gyerekünk után kezdtük feldolgozni, Lili más. Annyit vártunk el tőle amire képes. Kerestük, miben jó, miben telik öröme, mitől fejlődik. Volt lovaglás, zenetanulás. Nem volt könnyű, a másik háromra is figyelni kellett, rá sokkal többet. Közben nekem, az anyának is dolgozni kellett mennem, lecsökkent az időm mindenre emellett. Felső tagozatra eldurvult az iskolai helyzet. Napi szinten konfliktusok az iskolában, hivatva voltunk rendszeresen, Lili balhézik, nem lehet tőle tanítani. Egy nagynéni anyagi támogatásával át tudtuk Lilit vinni egy magániskolában.
Kezdődött három és fél év viszonylagos nyugalom. Önállóan hazajárt az iskolából busszal, bement zeneórára a városba. Befejezte a 8. osztályt. Elkerült szakiskolába. Itt a gyerek összetétel a gyenge tanulókból állt össze, a problémásakból. Megkezdődött a pokol eleje. Rájöttek Lili szekálható, balhé lesz belőle. Nem akart iskolába menni ezek miatt a dolgok miatt. Pánikbeteg lett. Nem szállt fel a buszra, aztán már a lakásból sem jött ki. Elmult 14. Már nem gyerek. De még nincs 18 még nem felnőtt. A Vadaskerti orvosunk még egy utolsó vizsgálatra szóba állt velünk. Átkerültünk egy fehérvári neki való iskolába. Itt két hét alatt telt ki a becsületünk. Hívattak. Magántanulói státusz. Újra nem mozdult ki otthonról. Balhék otthon is. Állandó idegfeszültség. Elkezdtek működni a hormonjai, borzasztó dolgokat művelt, mondott. Ekkor már nem tudtuk kezelni a dolgokat. Nem írnám le mi hogy zajlott, ezt úgyis csak az érti, érzi, aki benne volt. A férjemmel már a válás is megfordult a fejünkben. A nagyobb gyerekek nem jártak haza. Akkor szusszantunk, már amennyire annak lehet nevezni, hogy hónapokig bent volt Lili a pszichiátrián. Minden nap látogattuk. Keserves 4 év volt, mire betöltötte a nagykorúságot. Amikor a pszichiáter főorvos széttárta a karjait és azt mondta, asszonyom, nem értek a maga gyerekéhez, nem tudom leírni mit éreztem. Akkor ki ért? Ön mit csinálna a helyemben, ha ilyen szituban lenne? Asszonyom, mondta, Tordast tudom javasolni, mert tönkre fognak menni teljesen. Ki fogja önöket készíteni. Klassz.
Na most azt ne felejtsük el, hogy a legrosszabb ebben a történetben Lilinek. Egy alkalommal mentem be a szobájába, ott zokogott a földön. Rámnézett, és azt mondta, anya, én annyira szerettem az Urat. Miért hagyja, hogy ilyen rosszul legyek. Itt valami megszakadt bennem is. Férjem nem egyszer vonult félre sírni. Mondtam neki, sírjon, ha úgy könnyebb, de én nem engedhetem meg magamnak, hogy tönkre menjek ebben a történetben, és ő sem. Senkin nem segítünk vele. Sem magunkon, sem az egészséges gyerekeinken, le legfőképpen Lilin nem. Neki akkor jó, ha mi sokáig élünk. Addig van élete. Szerencsére a szerencsétlenségben sikerült bejutni Tordasra, amit a főorvos is javasolt. Amikor először ott hagytuk, és jöttünk haza, nem tudtunk beszélgetni. Kattogtak a gondolatok a fejünkben. Úr Isten. Van családja. Mégis megléptük. Milyen anya vagyok. Aztán felidéztem a nehéz éveket. Bizonygattam magamnak, jó lesz ez. A remek szakembereknek köszönhetően Lili a vártnál jobban beszokott. Biztonságban van. Társaságban van. Barátok között van. Én is nyugodtabb vagyok, hogy ha velünk bármi történne, ő akkor is el lesz látva, nem kerül az utcára. Ez egy olyan kereszt, amit nem tudom miért kaptunk, ő miért kapott, de már nem is érdekel. A legjobb megoldást próbáltuk megtalálni, ennél jobbat nem tudok. Hét közben elvan, rendszer van az életében, tartjuk vele a kapcsolatot, a foglalkoztatások miatt nem épül le, orvosi felügyelet van. Rendszeresen látogatjuk, és jön haza a testvéreihez. Nem eldobva van, hanem biztonságba helyezve. Ezt próbáltuk neki elmagyarázni. Nehezebb neki úgy gondolom, mint egy közép fogyatékosnak, aki annyira nem fogja fel a helyzetét, mivel ő teljesen képben van. Mégis “önálló életvitelre alkalmatlan”. Kizáró gondnokság alá van helyezve. Ezek sajnos tények. Azáltal, hogy sok mindent meg akartunk neki adni, mert a másik oldalon a sors megfosztotta őt dolgoktól, sikerült egy egyre önzőbb emberkét létrehozni. Semmi nem elég a mai napig. Képes vagyok ezen bosszankodni. Soha nem elégedett, nem örül. Aztán szidom magam, hogy vegyem már tudomásul, ő ilyen. Legyek okosabb, következetesebb.
. Lili mindig szeretett színházba járni. Volt is bérletünk rendszeresen. De mivel Lili IQ-ja folyamat csökken, ezért meg kell válogatni, mi az amire elvihető. Mi az ami könnyed szórakozás, és jól fogja magát érezni. Közben egy stressz, hogy kivel találkozunk, néz e rá valaki úgy, ami neki nem tetszik, és erre esetleg úgy reagál, amit hirtelen tudnunk kell kezelni. Rá kell készülnöm lelkileg, hogy el tudjunk menni, ő jól érezze magát, és ne vegye rajtam észre, hogy örökös készenlétben állok, ha valamit meg kell oldani, és hárítani esetleg.
Míg élek, vívok magammal. De mindig oda lyukadok ki, jó helyen van Lili, és nekünk sokáig kell élnünk, hogy neki még jobb legyen. Nem féltem az életemet, de nem volt kellemes, amikor ott lakókkal beszélgetve szembesültem vele, hogy többüknek a szülei meghaltak. Vagy öngyilkosság, alkoholizmus, fizikai betegségek amik lehet lelkiből indultak. Talán nem tudták feldolgozni, ami a gyerekükkel van? Nem tudom. Lehet túl dramatizálom. De tapasztalatból tudom, mi is voltunk lejtőn. Aztán sikerült észhez térni, megrázni magunkat, és folytatni az utat a gyerekeinkért. De mint már írtam, itt a főszereplő Lili. Aki felfogja az életét. Időnként fellázad, hogy korán adtuk be. Külső hatások, vélemények érik ismerősöktől. Pl. ez a jó hely, de szüleid korán adtak be. Mihez képest, és mi közöd hozzá? te életed? Vagy a másik. Jézus visszajön a földre, meggyógyít Lili, kijössz innen, férjhez mész, gyereked lesz. Addig a szex bűn, és anyukád miért akar elköttetni? Ilyenkor kell egy nagy levegőt vennem. Lili bölcsebb volt a hölgynél, és közölte vele, neki jó itt az otthonban, és esze ágában nincs innen kimenni, amikor szülei dolgoznak, és ő nem marad egyedül otthon, mert fél. Igazából nem beszélgettem sok szülővel, akik valamilyen sérült gyereket nevelnek, egy két történetet hallottam, sehol sem könnyű. Ki így dolgozza fel, oldja meg, ki ugy. Van olyan, aki ajándéknak fogta fel autista kisfiát. Gyerek még csak 5 éves. Hát nem tudom. Biztos. Nekem speciel egy életre szóló szívfájdalom,l amiből azért próbálom a maximumot kihozni. Lili okozott nekünk sok örömöt, kaptunk tőle sok szeretetet, de folyamatosan még most is a vele kapcsolatos dolgok foglalnak le, hogy neki legyen jó, minél kényelmesebb, semmiben ne legyen hiánya, és ha nem leszünk se legyen neki akkora trauma. Ő a legkisebb, 32 év van köztünk.

Végre nagykorú lett. Saját maga irta alá a kérvényét az otthonhoz. Várta izgalommal, tetszett neki a hely. A mi szívünk nagyon nehéz volt. Rettenetesen nehéz. El voltunk fáradva, iszonyat nehéz négy év volt mögöttünk. Azért nem 18, mert az első 14-et úgy-ahogy tudtuk kezelni. Lepergett előttünk sok minden, és nem tudtuk, hogy fog ez az egész intézetesdi működni.”

Ica aggódása teljesen érthető, de jó döntést hoztak. Lili két éve a tordasi Otthonban él, dolgozik, vannak barátai, szívesen vesz részt közös programokban, helyes fiatal hölgy. Lili ma 20 éves.