Érzékenyítő túra a Börzsönyben

 

Ki ne szeretne egy borongós, esős, „taposómalmosan kimerítő” hét után valami olyat tenni, olyan helyre elvonulni, ami felülírja a hét tapasztalatait, hangulatát, s örömmel, élményekkel tölti meg az egész lényét?

A „Jövőt Nekik is” Alapítvány jóvoltából, Gali Rita vezetésével 9 lakónkkal vehetettünk részt 2016. április 30-án Kismaroson egy vadregényes túrán a Börzsönyben. A Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány lakásotthonokban, nevelőszülőknél élő gyermekek részére szervezett érzékenyítő túrát. A cél az volt, hogy egy vidám, élményekkel teli nap keretében a különböző háttérből, eltérő fogyatékkal és sérüléssel élő fiatalok és felnőttek felfedezzük az egymásra utaltság nehézségeit, s ugyanakkorhatalmas erejét. A tordasi induláskor már a reggeli napsütés is jelezte, hogy különleges napnak leszünk a részesei.

Már önmagában az utazás is sok látnivalót tartogatott, de alig vártuk, hogy megpillantsuk a nap bázisául szolgáló Kismarosi táborhelyet, s találkozhassunk vendéglátóinkkal.

Az eseményt Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány elnöke(Erős Zsolt hegymászó özvegye, két gyermek édesanyja)és Kun Lívia, a szervező alapítvány operatív vezetőjenyitotta meg, megalapozva a közös nap hangulatát.

Csapatunk lehetett az első induló az akadályversenyen. A menetlevelek felvétele, s az életmentő csokik gondos elcsomagolása (vagy egyeseknél a villámgyors behabzsolása) után, vártak ránk az állomások a megoldandó feladatokkal. Már az első akadálynál beavattak abba a titkos küldetésbe, amelynek célja a sárkány és a gonosz manók által megszállt falu aprajának-nagyjának felszabadítása volt. A siker titka egyszerű volt (vagy mégsem?): a célt csak együtt lehetett megvalósítani. Mindenkire szükség volt a torony felépítésében, az élet fájának megöntözésében, a fegyverek elkészítésében, a kincsek felkutatásában, a barlang észrevétlen bevételében, s végül a rettenthetetlen tűzokádó legyőzésében…. Mindenkire szükség volt – az erősre és a gyengére, az ügyesre és a kétbalkezesre, a csendesre és a szószátyárra, az okosra és az együgyűre, a segítőre és a segítettre…Örömmel adjuk hírül, hogy legyőztük a sárkányt! – méghozzá a legkisebb királyfinak, Jocinak köszönhetően. Jó volt megtapasztalni, hogy állomásról – állomásra egyre kevésbé hangoztak el a másik hiányosságait kritizáló szavak, s vették át a helyüket a bátorítások, elismerések, s a közös siker örömhangjai.

dscn2607

S miközben mi a nemes küldetést teljesítettük, a táborhelyen Rita és Sári szebbnél szebb papírvirágokat alkottak, s hozták meg a kedvét a többieknek is az alkotáshoz, s az azt követő ajándékozáshoz.

dscn2646

A túráról visszaérkezve már várt bennünket az ízletes ebéd, amit jókedvűen fogyasztottunk el.

dscn2621

Később lehetőség volt kipróbálnunk a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének köszönhetően a pontírógépet, fejthettünk rejtvényt Braille-írással, játszottunk bekötött szemmel egyeztető játékokat, tekerhettünk „láthatatlan színű” bűvös kockát is. De fáradhatatlanul fociztunk, asztali teniszeztünk, készítettünk gyöngy ékszereket, s gyűjtöttük be újdonsült barátaink telefonszámát.

dscn2632

Ha itt lett volna a vége a kirándulásnak, elmondhattuk volna: igazán tartalmas napunk volt!

Köszönjük PMGYIA !

dscn2622

De halmozva az élményeket, kezdődött a különleges ráadás, amitől a nap nem „csak” tartalmassá, hanem értékessé, s mitöbb felejthetetlenné vált legtöbbünk számára.

Dr. Vodicska Miklós, régi támogatónk, a Plastdur cég tulajdonosa,(akit az otthonunkban is használt sokoldalú ragasztó atyjaként ismerhetünk) egy különlegesen hangulatos cukrászdába hívott meg bennünket.

dscn2652

Nagymaros zeg-zugos utcácskájában, egy felújított parasztház szőlőlugasa alatt, régmúlt idők miliőjében, öreganyáink használati eszközei között élvezhettük a fagylaltok különleges ízét.

Utána egy kedves, visszautasíthatatlan invitálás hangzott el: „Gyertek el hozzánk is, a feleségem már vár bennünket”… Érzékenyítő túrára indultunk, s érzékeny szívekre találtunk. Miklós és felesége olyannyira megnyíltak, hogy otthonukat is kitárták előttünk. A legszemélyesebb rejteket.  Különösen értékessé vált számunkra az a meghitt idő, amit náluk tölthettünk – annál is inkább, mivel lakóink közül legtöbben soha nem élvezhették a családi otthon melegét.Szeretettel vezettek körbe a nemzedékeken át változó, és mégis állandó szülői házban. Örömmel meséltek életükről, gyermekeikről, mutatták be alkotásaikat, s válaszoltak a gyakran talán furcsának tűnő, s szűnni nem akaró kérdéseinkre is.

dscn2662

A fantasztikus Visegrádi panorámától, a vár látképétől is elállt a szavunk, de még inkább attól a figyelmességtől, ahogyan szolgáltak felénk a háziak.

dscn2674

Elfogadtak – befogadtak. Többek lettünk. Hálásan köszönjük!

A Duna-parton folytattuk a kirándulást – gyönyörködtünk a tájban, a récékben, a hajókban, a baráti társaságok nevetésében, a kavicsdobálástól csobbanó víz hangjában, a valószerűtlenül habos felhők hegyekre vetett árnyékában … Vártuk, hogy többen életünkben először komppal kelhessünk át a Dunán.

dscn2701

A hazafelé vezető úton a jóleső fáradtságban beszélgettünk a közösen szerzett élményekről, s osztottuk szét egymás között a kapott ajándékokat.

Részesei lehettünk egy különleges napnak, amikor szinte minden megmozdult, hogy adhasson. Érzékenyítettünk és érzékenyültünk, megnyíltunk és megismertünk, élveztünk és befogadtunk, s mi magunk is befogadottakká váltunk. Az otthonosság különleges varázsa hatotta át az egészet. Teljes és megismételhetetlen módon.

S a hétfői újra találkozáskor a cinkos mosoly után azonnal felszakadt a kérdés mindannyiunkból: Mikor indulunk újra?

-ua-

 

 

 

Írjon hozzászólást!