Társadalmi felelősségvállalási program, melynek kedvezményezettje a „JÖVŐT NEKIK IS” Alapítvány!

LULI …

 

A Schneider Electric azon multinacionális vállalatok sorába tartozik, melyek számtalan országban vannak jelen, s melyek  mögött igen jelentős anyagi és emberi erőforrások állnak.

2010. őszétől a „Jövőt nekik is”  Alapítvány, s ezen keresztül a tordasi otthonban  élő értelmileg sérült felnőttek kivételesen nagy értékű, sokoldalú  támogatáshoz jutottak a vállalat LULI elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programja révén.

A  Schneider Electric üzleti partnereit is adományozásra, támogatásra biztatja, s az alapítványon keresztül  felajánlott anyagiakat, kedvező szolgáltatási formák, egyéb juttatások, felajánlások értékét megduplázza. Cégen  belül az önkéntes  csoport egyéni ötletek alapján közösségi akciókat szervez (pl. házi sütemény-értékesítés, gyermek rajzverseny kiírása, a díjazott rajzok árverezése, stb.), majd a bevétel  duplázása után a LULI-program ezeket az összegeket is eljuttatja az alapítványhoz. A Schneider Electric több munkatársa látogatta már meg az intézményt, ismerik az otthon lakóit, a helyi körülményeket, mindig újabb együttműködési  pontokat, támogatási lehetőségeket keresve.

 

A tekintélyes anyagi támogatás mellett a LULI-program kivételes értéke az emberi odafordulás, az elfogadás, a segítségre szorulók iránti felelősség !  Ezt példázta az üzemlátogatás is, mely alkalmával az otthon lakóinak egy csoportja belülről is megismerhette a gigantikus belső terekben cikázó, elektronikus termékkel tele dobozokat szállító targoncákat, a számítógépek által vezérelt szállító szalagokat, a fegyelmezetten, biztonságos munkavédelmi feltételek mellett dolgozó szakembereket. Szembesülhettek azzal a színes plakáttal, mely az üzemben több helyen kifüggesztve hívja fel a figyelmet a LULI-program fontosságára, s kiváló összeállított fotók villantanak fel életképeket a tordasiak életéből. A Schneider Electric évente három alkalommal biztosított helyszínt a foglalkoztatás során készült   kézműves termékek vására számára,  a bevétel a szociális foglalkoztatás fejlesztését szolgálja .

A  Luli-program első, 2011-ben   lezárult támogatási  szakasza eredményeként az intézmény lakói egy sokoldalúan hasznosítható, általuk „hencsergőnek” elnevezett, súlyosan-halmozottan sérült lakók által is biztonságosan használható, vidám, barátságos  mozgásfejlesztő szoba készült el. Az otthon által szervezett Egészség-napon például a falusi és környékbeli kismamák és csemetéik – az integráció valódi láncszemeként- is birtokba vehették, ringató foglalkozás alkalmával élvezhették az igényes kialakítású, kellemes helyiség mozgásfejlesztő lehetőségeit. Eközben észrevétlenül lettek részesei a bentlakók örömeinek, s a kisgyermekek természetes egyszerűséggel nyúltak az értelmileg  sérült emberek keze után.

Folyt.köv.        

Írjon hozzászólást!